A gyerekek gyorsan nőnek. Az egyik percben a szobáját fested babakékre, míg a másikban már rajzkrétát szorongat a kis tipegő, akinek saját ötletei vannak a dekorációt illetően
Egy időtálló színösszeállítás a gyermekszobához

9 színösszeállítás a gyermekszobához, melyek kiállják az idő próbáját

Teremtsen időtálló színösszeállítást a gyermekszobához, amelyet te és a kis lakó imádni fogtok.

„Aggódom amiatt, hogy a gyermekem túl gyorsan kinövi a gyermekszobáját. Tudnátok olyan színkombinációt javasolni, amely idősebb korában is megfelel majd neki?"

A gyerekek gyorsan nőnek. Az egyik percben még babakékre fested a szobájukat, míg a másikban már rajzkrétát ragadnak a tipegők, és saját ötleteik vannak a dekorációt illetően.

Az AkzoNobel felmérése szerint a szülők több mint harmada elismeri, hogy túl sokat költöttek a gyerekük szobájának dekorálására, ezért pénzügyi szempontból okos döntés olyan színösszeállítást választani, amely tartósnak bizonyul.

9 klasszikus színösszeállítást szedtünk össze, amelyek a babával együtt érnek és adaptálódnak.

A kékeszöld vidám választás a baba hálószobájához, és kiválóan harmonizál meleg, hangsúlyos színekkel – a sárgával, narancsszínnel és rózsaszínnel.
Fesd kékeszöldre

Tiszta kékeszöld

A kékeszöld vidám választás a baba hálószobájához, és kiválóan harmonizál meleg, hangsúlyos színekkel – a sárgával, narancsszínnel és rózsaszínnel.

A sokoldalúság azt jelenti, hogy lecserélheted a szoba kiegészítőit, így anélkül változtathatod meg a teljes kinézetét, hogy teljesen újrafestenéd a szobát.

Melyik festéket vegyem?

Érintetlen tengerszem
Türkiz talizmán

A szürke és sárga nemi szempontból semleges színkombináció, és egyformán jól működhet egy baba és egy tinédzser szobájában.
Szürke és sárga gyermekszoba

Szürke és sárga

Ez a nemi szempontból semleges színkombináció egyformán jól működhet egy baba és egy tipegő korú szobájában.

A világos árnyalatokkal puha, hívogató hangulatot kelthetsz, míg az erősebbekkel energikusabb hatást, amely jobban tetszik az idősebb gyerekeknek.

Melyik festéket vegyem?

Hosszú alkony
Ceylon aranya

Ez a klasszikus párosítás kiválóan mutat egy vintage témájú dekorációban, különösen piros és kék zászlócskákkal kiegészítve.
Kék gyermekszoba piros árnyalatokkal

Piros és kék

Ez a klasszikus párosítás kiválóan mutat egy vintage témájú dekorációban, különösen piros és kék zászlócskákkal kiegészítve.

A hideg kék színre festett falak egyensúlyozzák a famunka, bútor és kiegészítők forró piros árnyalatait. Válassz fakó kék árnyalatot, amely kiválóan megy más színekhez, amelyek a gyermek cseperedésével kerülnek a szobába.

Melyik festéket vegyem?

Végtelen tenger
Sangria málna

Egy jól megválasztott semleges színösszeállítás sosem megy ki a divatból. Ennek titka, hogy minél kellemesebbé kell tenni azzal, hogy különféle textúrákat, gyapjúhuzatú díszpárnákat és bolyhos szőnyegeket párosítasz a natúr fabútorokkal.
Egy kényelmes semleges gyermekszoba

Kellemes semleges

Egy jól megválasztott semleges színösszeállítás sosem megy ki a divatból. Ennek titka, hogy minél kellemesebbé kell tenni a baba számára azzal, hogy különféle textúrákat, gyapjúhuzatú díszpárnákat és bolyhos szőnyegeket párosítasz a natúr fabútorokkal.

Az extra kényelemért fesd az egyik vagy akár több falat sötét, meleg tópszínre.

Melyik festéket vegyem?

Kemény dió
Kasmír kendő

A pasztellkék, -zöld, -sárga és -rózsaszín foltok frissítően modernnek hatnak, és a használt arányoktól függően fiú vagy lány szobájához is illenek.
Semleges gyermekszoba színes árnyalatokkal

Pasztellszínű foltok

A pasztellszíneknek nem feltétlenül kell a cukorka édességét felidézniük. A pasztellkék, -zöld, -sárga és -rózsaszín foltok frissítően modernnek hatnak, és a használt arányoktól függően fiú vagy lány szobájához is illenek.

Fesd a fiókos szekrényeket, ruhásszekrények ajtaját és a famunkákat valamilyen pasztellárnyalatra, és helyezd őket tiszta fehér fal elé.

Melyik festéket vegyem?

24YR 72/146
90BG 72/063

Íme a tökéletes párosítás, amelyet nehéz elrontani! A friss levegő és a tenger hangulatát idézi, és ugyanolyan jól működik egy városi lakásban, mint egy tengerparti nyaralóban.
Kék és fehér gyermekszoba

Kék és fehér

Íme a nyugalom színpárja, amelyet nehéz elrontani. A friss levegő és a tenger hangulatát idézi, és ugyanolyan jól működik egy városi lakásban, mint egy tengerparti nyaralóban.

A sötétkék és fehér kombinációja lenyűgözően hat, de idővel megunható, ezért érdemesebb nyugtató világoskéket választani, amely elég nőies ahhoz, hogy egy kislány szobáját díszítse.

Melyik festéket vegyem?

Mennyei erő
Gyémánt por

A fekete-fehér nem elsődleges választás, hogyha a gyermekszoba dekorációjáról van szó, de meglepően játékos lehet.
A fekete és fehér kombinálása játékos is lehet

Fekete és fehér

A fekete-fehér nem elsődleges választás, hogyha a gyermekszoba dekorációjáról van szó, de meglepően játékos lehet. Ezzel a két színnel korlátlan számú mintát kipróbálhatsz, a babos pöttyöstől a zebracsíkokig.

Ha még jobban szeretnél szórakozni, fesd a falat vagy a ruhásszekrény ajtaját koromfeketére. Később, amikor a baba felfedezi a kedvenc színeit, könnyen felvihetsz néhány világosabb színárnyalatot.

Melyik festéket vegyem?

00NN 07/000
50RB 83/005

A zöld a sokoldalú babahálószoba álomszíne. Elég nyugtató ahhoz, hogy pihentető alvást biztosítson, és elég energikus ahhoz, hogy segítse az összpontosítást.
Csakis zölden

Zöld zölddel

A zöld a sokoldalú babahálószoba álomszíne. Elég nyugtató ahhoz, hogy pihentető alvást biztosítson, és elég energikus ahhoz, hogy segítse az összpontosítást – ideális a beszélni tanuló gyermek számára.

Használd a zöld különféle árnyalatait a falakon, a famunkákon és a kiegészítőkőn – a leginkább vibráló árnyalatokat mértékkel, hogy elkerüld a túlstimulálást.

Melyik festéket vegyem?

90GY 21/472
10GY 52/541

Egy sokszínű összeállítással biztos lehetsz abban, hogy gyermeked sosem unja meg a hálószobát.
A szivárvány összes színe

A szivárvány színei

Egy sokszínű összeállítással biztos lehetsz abban, hogy a baba és később a tipegő gyermek sosem unja meg a hálószobát.

A sok szín kombinációjának előnye, hogy az idő teltével könnyedén bővíthető, így tetszés szerint elvehetsz a dekorációból vagy hozzáadhatsz ahhoz, amint a gyermek cseperedik, és ízlése változik.

Melyik festéket vegyem?

Szeder bor
Végtelen tenger
Zsenge kávécserje

Tuti tipp

Használj tartós, letörölhető festéket, amely ellenáll azoknak a horzsolásoknak és firkáknak, amelyek egy gyerek szobájában óhatatlanul előfordulnak.

Dulux EasyCare

Az adatok lekérése, kérjük, várjon...