2026-ban a kékre esküszünk! Legyen akár meditatív, felemelő, vagy légies árnyalatú, a kék egy hűvös és nyugalmat árasztó szín – és pontosan ez az, amire szükségünk van otthon, amikor az élet kaotikusnak, stresszesnek és túlfűtöttnek tűnik.
Ez az érzés fogalmazódott meg az éves trend-előrejelzésünk során, ahol számos nemzet dizájnszakértői arról gondolkodtak közösen, hogy merre tart a világ, és mire lesz szükségünk otthon a következő években.
Ezúttal arról beszéltünk, mennyire fontos lelassítani, és egy olyan teret magunkénak tudni, ahol magunkba mélyedhetünk és feltöltődhetünk. Láttuk, hogy milyen fontos összhangban lenni a környezetünkkel, és ezáltal érezni a támogatást és az összetartozást. És beszéltünk arról a lendületről, amelyet a korlátok ledöntése adhat, valamint, hogy a szabad szemléletmód miként járul hozzá ahhoz, hogy gondtalannak érezzük magunkat, és egy kicsit kötetlenebb módon gondolkodjunk. És a kapocs mindezen gondolatok között a ritmus volt.
2026-os, "A te tered, a te tempód" témánk középpontjában egy olyan otthon kialakítása áll, ahol a dolgok a számodra kellemes ritmusban történnek, és ehhez az Áramló színsémákat és a kiegyensúlyozott kék tónusokat használjuk fel. Kiválasztottuk a magával ragadó Szelíd Álmodozás; a légies világoskék Békés Sodrás; és a meditatív sötétkék Csendes Pillanat árnyalatokat, és három új színes történetet szőttünk köréjük: ismerd meg a Csendes palettát, az Áramló palettát és a Szabad palettát. Mindhárom palettában a kék árnyalatok lélekmelengető kollekcióját találhatod, egy központi szín köré csoportosítva.
Ezen indigó árnyalatok és a kiegészítő színek segítségével az otthonod minden egyes helyiségének tempójával játszhatsz, így az tökéletesen illeszkedik majd a hangulatodhoz.